Zöldág Hagyományőrző Szakkör, Szentes

Nem

         velőtrázón kiáltani,
nem a világot megváltani,
nem megreszkettetni a földet,
min a restek csak könyökölnek,
fénycsóvát lökni komor égre…
Nem a te dolgod!

Értsd meg végre!
Fütyöréssz inkább új fülekbe,
– kinek baja van, elfeledje –
dúdolj csöndesen, csak magadnak,
s meglásd, a hangok felragadnak,
röpítenek, mint széles szárnyak
tájaira e dúlt világnak,
rímek kerengnek, mint a lepkék,
villantsd fel, ami szép lehet még!
Örömöt, ami… növény… állat …
s hangok jelében ránk találhat,
szerelmet…
               hogy a szépre intsen.

Mert ezen kívül semmi nincsen.


III. Szomorú kóló (részlet)

Már kavarog kinn a kertben
perceg, remeg, zeng a húr.
Néhány félénk szoknya lebben
– finoman még, nem vadul -,
Vannak, akik énekelnek (…)
(…) Felemelik biztatónak,
üvegből isszák a bort, (…)

 (…) Gyere már! Gyere már!
Gyere, teli a pohár!
Az anyád, az apád
soha nem ismerne rád.
        Ez a dal, ez a dal
        vén, de szánkon fiatal! (…)

(…) Úgy is vége. Nem sokáig
fújják itt már ezt a dalt.
Az ifjúság másat áhít,
furcsa ritmust, fiatalt.
         Ez a tánc, csupa ránc,
         múltba húzó iga-lánc.

Pedig de szépen csilingel,
de jól esik hallani.
Lesz jövőre a helyünkön
aki zengi, valaki?
        Valaki, valaki,
        ki el tudja játszani?

De most még van, ha csak néhány,
akad egy kertre való.
Isten áldja, aki szép lány,
s itt pörög a viganó.
           Aki jött, ide jött,
           ide mindenek előtt. (…)
      

Részletek Jobbágy Károly (Balassagyarmat, 1921. – Budapest, 1998)  Szentendrei búcsú (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1978) című kötete 5., 69 -71. oldalairól.